Jazz-szaxofonosként tagja volt a Kisrákfogó,
Panta Rhei, Hatszív együttesnek, majd a
Spirál együttessel a "Ki mit tud?"
középdöntőig jutott. Ezután a Kati és a
Kerek Perec együttesben játszott, majd a
Korvina, később a Piramis az Edda és az
Anonymus együttesekben szaxofonozott.
1988-ban Németországban megjelent első pánsípos
lemeze. 1989-ben elvégezte Amszterdamban
a Zeneakadémia mesterkurzusát, koncertjei
mellett zeneszerzéssel és tanítással foglalkozott.
A "Pánsípos" című lemeze ír, kínai,
cigány zenéket is tartalmaz modern hangszerelésben,
ill. klasszikus zenei átiratok is megtalálhatóak
rajta. 2002 karácsonyán megjelent "Igaz
klasszikus karácsony" című lemeze a
Magyar Rádió Szimfonikus zenekarral készült.Állandó
kísérője a Celtic Sunrise ír tánckar, akikkel
Michael Flatley "Lord of the dance"
című zenei anyagából ad elő egy fergeteges
ír blokkot.
Koncertprogramjában szerepet
kapnak gyönyörű klasszikus dallamok,-Handel,Mozart,
Dvorák, Bach, Haydn, Vivaldi, Brahms, Massenet...-
a "Time to say goodbye", a "pacsirta",
cigánydalok, német és osztrák sramli dalok, melyek
ezen a hangszeren még nem szólaltak meg, és persze
magyar- és nemzetközi világslágerek.
2003. novemberében közreműködött Havasi Balázs
" A szív hangjai " című lemezén. 2003
december 31-én a Magyar Állami Operaházban adott
gyönyörű koncertet a Filharmónia Társaság Zenekara
kíséretével. A 2004 karácsonyán megjelent albuma,
közösen készült Bajtala Emese hárfaművésznővel,
mely a "meghitt pillanatok" címet viseli.
A lemezen közreműködik a Pannon vonósnégyes akik
klasszikus koncertjeinek állandó résztvevői felváltva
a Corvinus vonósnégyessel. 2005 év végén megjelent EXCLUSIVE című új CD.